Ismerj meg minket!

Nagy Anna

alapító, Zenith Body&Mind Studio;
jóga és pilates oktató, hangtálterápiás jóga, Flowlates oktatóképző

Több mint 15 évig irodai ülőmunkát végeztem. Tapasztaltam, milyen fizikai és mentális terhelést jelent ez, és azt is, hogy rendszeres mozgással, jógával, gerinctornával, pilatesszel és hangtálas relaxációval, hogyan lehet visszahozni az egyensúlyt. Óráimon és képzéseinken a mozgás mellett az önfejlesztés szerepére helyezem a hangsúlyt, és azokra a pontokra, ahol elindulhat egy valódi, hosszabb távú változás.

Váradi Hanga

jógaoktató

Mindig is aktív életet éltem, úsztam, futottam és táncoltam. Végül a tánc, a néptánc lett az én irányom. Mellette ismerkedtem meg a jógával. A folyamatos fizikai és mentális terhelés mellett a jóga olyan lelki nyugalmat adott, amit semmi más azelőtt. Miután elkezdtem rendszeresen gyakorolni a tánc mellett, nemcsak a táncteremben, hanem a mindennapokban is sokkal könnyebben birkóztam meg a kihívásokkal. Több éve oktatok, és örömmel segítem hozzá gyakorlóimat a kiegyensúlyozott hétköznapok eléréséhez.

Völgyes Flávia

jóga és pilates oktató

Több, mint 20 éve jógázom, 12 éve oktatóként is. Tini koromban kezdtem jógázni, még gimnáziumba jártam, amikor részt vettem az első jógaórámon. Mellette a pilates is hamar szerelemmé vált, és azt vettem észre, hogy egyre többször állok a szőnyegemre vizsgák, megmérettetések, stresszhelyzetek előtt/után. Ez akkoriban még nem tudatos, sokkal inkább ösztönös volt. Hatha és gerincjóga, dance flow, flow jóga és pilates oktatóként dolgozom csoportos és magán gyakorlókkal. Minden órán – legyen az dinamikus- vagy yin jóga, vagy pilates – a test, és a lélek harmóniájára törekszem; hogy megszülethessen az a pillanat, amikor azt érzed otthon vagy a testedben.

Kopácsi Ádám

HIIT tréning, Krav-maga oktató

Ha levezetnéd a stressz egy jó kis pörgős edzéssel, várlak az órámra!
Önvédelmi / erőnléti edzéssel, illetve állóképesség fejlesztéssel foglalkozom. A sport már gyerekkorom óta az életem része, az önvédelem mellett az erőnléti és állóképességi edzésekre is nagy hangsúlyt fektetek, mivel ezek kiegészítik egymást. Célom, hogy akivel együtt dolgozom érjen haza épségben, legyen minél fittebb, érezze jól magát a bőrében. Hiszen ez az egész életünkre kihat.

Fülöp Laura

gyógytornász, manuálterapeuta, sportrehabilitációs tréner, fitmummy tréner

Gyógytornászként célom, hogy megmutassam az embereknek a mozgás örömét, illetve, hogy hozzásegítsem őket a fájdalommentes hétköznapokhoz. Fontosnak tartom a holisztikus és funkcionális szemléletet, a megfelelő kommunikációt, a vendégek edukációját, valamint a prevenciót.  Az egyéni terápiák alkalmával egyénre szabott, komplex kezelésekre törekszem, melynek során nem csak a tüneteket kezelem, hanem igyekszem megtalálni a probléma forrását és megszüntetni azt.  Csoportos óráimon gyakran állítom a résztvevőket olyan kihívások elé, amik után maguk is érzik a fejlődést.

Szijjártó Noémi

A Jotalszom egészségprogram alapítója, ügyvezetője, vállalati wellbeing mentor

Kétgyermekes édesanyaként és 15+ éves multinacionális vállalatoknál töltött időm alatt
sokszor visszatérő probléma volt számomra is az alvás mennyisége és minősége. A multis világot a hátam mögött hagyva ma már tudatosan figyelek a sport, a táplálkozás és a minőségi alvás egyensúlyára. Hiszem, hogy a minőségi és pihentető alvásért mi magunk tehetünk a legtöbbet.

Wellbeing mentorként és alvásszakértőként ezt a tudatosságot
szeretném átadni alvásprogramjaim révén, legyen szó előadásról, workshopról vagy alváshigiéniai tanácsadásról.

Szabóné Szabó Krisztina

JÓGA, HANGTÁLTERÁPIÁS JÓGA ÉS GERINCTORNA OKTATÓ, SVÉDMASSZŐR, IRODAI MANAGER MASSZŐR

13 éve történt, hogy rátaláltam a jógára, ami számomra akkor még egy misztikus, furcsa „testmozgás” volt. De aztán elkezdtem rendszeresen járni, hiszen éreztem, hogy jó a testemnek, lelkemnek, a hétköznapi forgatagban kellett a heti egyszeri, kétszeri alkalom, ami az én időm volt. Jó volt együtt jógázni egy közösségben, jó volt a légkör, a nyugalom, a relaxáció, az illatok, minden együtt. Ezt a légkört igyekszem már 3 éve oktatóként is megteremteni jógaóráimon és hangfürdőimen is.

Simon Viktória

dietetikus

Tóth Dalma

Mindfulness oktató, művészetterápiás csoportvezető, Shiatsu masszőr

Tóth Dalma vagyok, tudatos jelenléttel/mindfulnessel, művészetterápiával és e kettő ötvözetével, valamint Zen Shiatsu stresszoldó masszázzsal segítem visszavezetni önmagához, a csendhez, egy tágasabb jelenléthez azt, aki eljön hozzám.
Több év zen meditáció gyakorlás után kezdtem mindfulness-t tanulni és oktatni, ez nagyon jógyakorlati technikákat adott a kezembe, arról, amit én csak megfogalmazás nélkül tapasztaltam a zen gyakorlás közben. Azóta alkotói-művészeti folyamatokkal és természet gyakorlatokkal egészítem ki az óráimat, amit egy nagyon hatékony útnak tartok a tudatosság és stresszmentes élet felé. Hat éve csoportok tartok, elvonulásokat, táborokat szervezek. Egyénileg pedig a Shiatsu masszázs finom jelenlétével, és támogató Tudatos Jelenét órákkal kísérem a vendégeimet.
Nagyon fontos számomra a természet, a művészet, a mozgás, workshopjaim szerves része.

Gyaraki Orsolya

személyi edző, rehabilitácós tréner, reformer és talaj pilates oktató

Szia! Orsi vagyok, aerobic edző, személyi edző, rehabilitácós tréner, preventív gerinctréner és pilates oktató. Hamarosan pedig a Te pilates képzésed vezető oktatója.

 

A mozgás szeretete gyerekkorom óta kíséri az életem, 16 éve foglalkozom mozgás oktatással. Számtalan mozgásórával – mind oktatóként, mind vendégként-, edzőtáborral, pilates eseménnyel és pilates elvonulással a hátam mögött alig várom, hogy együtt tanuljunk és átadhassam minden tudásom a tőlem megszokott lelkesedéssel.

 

Az óráimon a tudatos, biztonságos mozgás mellett szeretem beépiteni a kihívást jelentő gyakorlatsorokat is, mert hiszem, hogy a fejlődés ott kezdődik, ahol kilépünk a komfortzónánkból, de mindig saját testünket tiszteletben tartva. 

 

Szabadidőmben folyamatosan képzem magam, hogy vendégeimet a legnagyobb szakértelemmel segítsem és biztonságban tudjam. Saját tapasztalatom, hogy a sport nem csak fizikailag segít regenerálódni és megerősödni, hanem lelkileg is. 

 

Szenvedéllyel végzem hivatásomat és küldetésemnek érzem, hogy mindenkinek átadjam a Pilates élményt és életérzést kortól, nemtől és edzettségi szinttől függetlenül. 

 

Végzettségeim:

2015 – Fitness Akadémia – Sportoktató – aerobic szakirány

2016 – IWI Nemzetközi Fitness Iskola – Személyi edző 

2018 – Almásy Mozgásakadémia – Preventív gerinctréner

2019 – Almásy Mozgásakadémia – Pre- és rehabilitációs tréner

2019 – Oriolus Med – Kinesio tape tanfolyam

2024 – Fitness Akadémia – Pilates oktató

2024 – Michael King MK Pilates Academy – 450+ Certified mat pilates instructor

2025 – Tom Waldron Move Academy – Advanced mat pilates instructor

Rák Dorottya

klinikai szakpszichológus

Murvai Orsolya

Visual Identity & Webdesigner

Mindig is imádtam alkotni és szépet teremteni, ezért számomra a design nem csupán munka, hanem igazi játék és örömforrás. Hiszek abban, hogy minden márkának van saját személyisége és hangulata, amit vizuálisan is meg lehet mutatni – legyen az egy logó, weboldal vagy teljes arculat. Az elmúlt években sokféle projektben dolgoztam, a startupok világától a nagyobb rendezvényekig, és mindig az motivál, hogy valami igazán egyedit hozzak létre. Inspirációt a mindennapok apró szépségeiből merítek: egy jógaóra csendjéből, egy színes kávézó hangulatából vagy akár egy séta közben megpillantott részletből. A közös munka során fontos számomra, hogy jó hangulatban, gördülékenyen haladjunk, és a végeredmény olyan legyen, amire mindannyian büszkék lehetünk. A Zenith különösen közel áll a szívemhez, hiszen egy fantasztikus csapatot áll mögötte.

Medvedovszky-Kránicz Beáta

Jóga – és Flowlates oktató, 
Kismama és Hangtálterápiás jógaoktató

Csabai Liza

STOTT talaj- és reformer pilates instruktor

6–7 évesen már pilates videókra edzettem anyukámmal, és már akkor magával ragadott ez a tudatos, mégis erőt adó mozgásforma. Bár a reklámszakmában kezdtem a pályám, mindig éreztem, hogy a mozgás és az emberekkel való kapcsolódás áll hozzám a legközelebb. 2024-ben elvégeztem a STOTT Reformer Pilates képzést, és ma már full-time oktatóként dolgozom. Az óráimon fontos számomra a személyes figyelem és egy elfogadó, támogató közeg megteremtése.

Ferone Maria

Nemzetközi Oktató Kozmetikus, Szépségterapeuta, Beauty Coach

A fenntartható teljesítményért teszünk

Wellbeing-, egészség- vagy sportnapra, de akár a mindennapi működés részeként is.

20+ év rendezvényszervezési és vállalati tapasztalattal segítünk olyan programokat létrehozni, amelyeknek valódi hatása van.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.